Friday 21 September 2012

TCL.hu - A színfalak mögött

 

Sziasztok!


Képzeljétek, pár héttel ezelőtt hatalmas megtiszteltetés ért minket. Teljesen váratlanul érkezett egy - angol nyelvű - e-mail, melyben egy nagyon kedves fiatal lány új webáruház - ötletét olvashattuk.
A TCL Hungary - ról tegnap már olvashattatok egy rövid ismertetőt. Az online divatáruház fő célja, hogy a külföldön népszerű, trendi termékeket Magyarországon is széles körben elérhetővé tegye, a lehető legrövidebb szállítási idő mellett. 
Hamarosan induló weboldalukat pedig mi is legalább annyira izgatottan várjuk, ugyanis első termékeiket velünk együtt sikerült lencsevégre kapniuk! :) 

A fotózás a debreceni Tri Lite Stúdióban nagyon klassz volt, igazán vidám és családias hangulatban telt. Rajtunk kívül még két külföldi lány szerepelt a "modell'-listán. Időközben kiderült, hogy az egyik lány szintén bloggerina. Rengeteget nevettünk, nagyon vicces dolog professzionális amatőrként pózolni. 


Fotózás előtt, az öltözőben. 

A webshop ötletgazdái két összeállítást álmodtak meg nekünk. Először farmert és fekete oversize pulcsit viseltünk (sajátunkat), ugyanis a szerkesztők azt szerették volna, hogy a kiegészítők, azaz a cipők és táskák domináljanak. Meglehetősen merész cipellőket kaptunk: Panni egy narancs - fehér csíkos, masnis balerinát, Mesi pedig egy kék -fehér pöttyös platformos darabot.

Készültek képek külön - külön is, majd együtt a lányokkal. Ahh, tündérek! 








A második sorozat előtt volt egy kis időnk bolondozni. Alaposan végignéztük a dobozok tartalmát, s sok szép darabra bukkantunk. Személyes kedvencünk lesz ez a Jeffrey Campbell - típusú szegecses bokacsizma, valamint Mesi mellett látható fekete szegecses táska. 
A rengeteg vagány magassarkú között igazán otthon éreztük magunkat! :)



A kis pihenő után a fotózás igazi colorshocking szettekkel folytatódott. Vadabbnál vadabb összeállításokat viseltünk, s bár mi magunk nem kombinálnánk így a képeken látható ruhadarabokat és kiegészítőket, vidám és színes egyveleg alakult ki, amit egyszerűen imádtunk.











Összességében egy szuper délelőttöt töltöttünk a TCL.hu csapatával, ezúton is köszönjük, hogy részesei lehettünk az indulásnak! 
We really loved the photoshooting guys, thank you all!  





Debreceniek, s a TCL.hu iránt érdeklődő környékbeliek NE feledjétek:

A TCL Hungary egy hatalmas buli keretében szeretne bemutatkozni a divatot kedvelő közönség előtt. Mindenkit szeretettel várnak szeptember 24-én (hétfőn) a debreceni Club Malibuba, ahol többek között a Carbonfools énekes, Fehér Balázs is fellép. A TCL Launch Party keretein belül megcsodálhatjátok az oldal első termékeit, s természetesen velünk is találkozhattok.
A belépés INGYENES gyertek el minél többen!  https://www.facebook.com/TCL.hu 





Szép álmokat, aludjatok jól:
Style and Blog


15 comments:

  1. Nagyon jól néztek ki:) Én is imádom azt a szegecses táskát!! Panni az a nadrág amit az utolsó fotózós képen viselsz az saját vagy a fotózáson kaptad?:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. A második összeállításhoz kaptuk a ruhákat, de azt a nadrágot megtalálod a H&M-ben! ;)

      Delete
  2. A második összeállítás mindkettőtökön fantasztikus! Végre nem uncsi,szerintem bátran hordhatnátok a mindennapokban is őket!:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. "Végre nem uncsi" Kösszencs! :D

      Nekünk egy kicsit merésznek bizonyult. Így visszanézve a képeket tetszenek, tetszik ez a színes egyveleg, de utcára valószínűleg nem választanánk - ilyen formán - az outfiteket.
      De köszönjük szépen, örülünk, hogy tetszett, s hogy valami újat mutattunk! :))

      Delete
  3. Nagyon csinik vagytok! Csajok!! A fekete, saját oversize pulicsikat hol vettétek? Nagyon tetszenek:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönjük szépen, kedves vagy! :)

      A pulcsik: Mesi - Stradivarius, Panni - Zara (gyönyörű kövek vannak rajta, így a képeken nem annyira látszik ;) )
      Puszilunk!

      Delete
  4. Szépek vagytok!!!Mesi megkérdezhetem,hol vetted azt a fekete csipkés felsőt? :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tündér vagy, köszönjük! :)

      A felső (pontosan pulcsi, mert jó meleg és kötött) a Stradivariusban kapható, új kollekció!

      Delete
  5. Nagyon szuper, hogy részt vehettetek ezen a fotózáson :) Tudtok segíteni abban, hogy a fekete, szegecse táskát hol, mikor és kb mennyiért tudom megvenni? Köszönöm :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mi is nagyon örültünk neki!

      Kérdeztük mi is, azt mondta a TCL.hu csapata, hogy megnézik, mennyibe kerül, s majd a tcl.hu weboldalán tudod megvásárolni, ha elindul az oldal, azaz hamarosan :))

      Puszi!

      Delete
  6. Thank you Anne, you're so kind!

    We 're now following you, checked the blog and loved it. Nice job, keep on writing! :))

    Kisses from
    Style and Blog
    Hungary

    ReplyDelete
  7. sziasztok csajok! szuper jó a blogotok, bocsi h csak igy ismeretlenül, de lusta voltam még regelni:) annak ellenére h tudom h nem kedvelitek a névtelen hozzászólókat:) Ezért bocsi:) Nagyon jók lettek a képeitek, így felmerült bennem a kérdés, tulajdonképpen ti ezzel foglalkoztok vagy dolgoztok mellette mást is?

    ReplyDelete
  8. Oasap-on is van pár tök ugyanilyen cucc!!! Lehet van közük egymáshoz?

    ReplyDelete
  9. Wow, szuper, szerintem nagyon megérdemlitek! <3

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...